Amiben minden otthonoktató család megegyezik

Jópár évvel ezelőtt egy otthonoktató konferencián jártunk, ahol az egyik előadó, Jean Potter (öt oo-s gyermek édesanyja) azt mondta, hogy minden otthonoktató családnak szüksége van segítségre, csak épp más és más területen.

Nálunk sincs ez másképp:
- és segítségre szorulok abban, hogy legyen valaki/valakik, akikkel átbeszélgetem az anyagokat, akivel megoszthatom, hogy épp hol tartunk, mi ment könnyen, mi okoz nehézséget vagy épp milyen förmedvénnyel találtuk szembe magunkat a tankönyvben.
Nem értünk mindenhez, ezért örülök, hogy van tanító néni barátnőm, matematika szakot végzett oo-s anyuka barátom, akikkel napi szinten lehet "konzultálni". Sokszor nem is kérdések, elakadások merülnek fel, hanem egyszerűen csak beszélgetünk, és ezekben a párbeszédekben valami mindig kikristályosodik.
- segítség területeken, amelyekben nem vagyunk járatosak:
A mi esetünkben ilyenek a zene- és tánctanárok. Bármilyen lelkes is vagyok és próbálok utána járni a dolgoknak, sem zongorázni, sem csellózni, sem táncolni nem tudom megtanítani a gyermekeimet.
Ezen a ponton is annyi van hátra, hogy hálát adjak, amiért helyben remek tanárok vannak és a havi keretből le tudunk csippenteni annyit, hogy ezt kifizessük!
- és segítségre szorultam a vizsgaidőszakban is.
Nálunk két héten keresztül tartott, az egyik gyerek kezdte, neki akár több nap kihagyás is volt, majd a másik folytatta a következő héten. (megj, én ezzel a beosztással teljesen meg voltam elégedve!) Volt egy nap, amikor egyszerre volt időpontja a két fiúnak. Egyedül nem boldogultunk volna.
Édesanyám költözött hozzánk erre a két hétre és hatalmas erővel, nyugalommal vette át azokat a területeket, amelyekhez biztosan nem értem volna oda, hiszen 3-4 órát töltöttünk az iskolában, délután azért elmentünk különórára, edzésre (Bernát lebeszélhetetlen volt, hiába, jó a társaság a ProArtban). Így a konyhát, a ruhák tisztántartásával nem kellett foglalkoznom. Lenke és a vizsgák voltak a feladatom. - És én is kaptam minden reggel kakaót :)

Minden nap hálát adok azért, hogy alapvetően jól boldogulunk és azért is, hogy megtapasztalhatom, hogy mennyire nem tudnánk egyedül járni ezt az utat. Közösen úgyis sokkal jobb, hiszen amikor nehézség van, valaki biztosan bedob egy mentő ötletet vagy egy gólpasszt, ami mást ihlet meg. Amikor elkeseredünk, akkor az egyikünk mindig jobb hangulatban van.
És amikor egy-egy szakadékon átmegyünk, egy-egy hegyet megmászunk, közösen mindig sokkal nagyobb az öröm!

Úgyhogy lássuk tisztán a helyzetet, lehetünk magányos farkasok, de nem éri meg ;)
És bár néha nagyon nehéz segítséget kérni és elfogadni, megéri!