2014. szeptember 2., kedd

K, mint

A mai nap k nap,
mert a tantervben szerepel heti egy környezetismeret óra, de annyi érdekes témát említ meg a könyv, a tanterv, és annyi jó ötletünk támadt hozzá, hogy úgy gondoltok, megérdemel egy napot.

K, mint kedd
k, mint környezetismeret
k, mint kísérlet
k, mint közlekedés
k, mint krumpli
k, mint kép
k, mint kuka day
k, mint konyházás
k, mint kanna
k, mint kanárisárga dosszié
K, mint Kistelek
K, mint Káleb sem maradhat ki :)


és majd még kiegészül a lista.

Amíg tart a jó idő, addig a környezetismeret nap azzal kezdődik, hogy kinyitjuk az ajtót és kilépünk a környezetünkbe. Biciklire ülnek és elindulnak a városban. 
A mai nap fákat fényképeztek, Káleb tanulta, hogy a jobb oldalon közlekedünk. 
Mindenről beszélgetnek, amit látnak, ma lovat, kábelgyárat, megérkező teherautót.
Ebéd közben, amihez a köret sült krumpli volt, elmesélték, hogy merre jártak, hogy szedtek makkot, ami nem a makk, hanem a bükkfán terem, és láttak lovat, ami haszonállat. A délutáni kávé után a felnőttek tevékenykedtek, megszerkesztettük a mai nap lapját. Elsős vonalazású lapra rákerültek a képek, egy város térkép.
A tanulás pedig annyiból állt, hogy felírtuk a mai dátumot, a térképen berajzoltuk az útvonalat, amelyen haladtak, beszélgettünk arról, hogy Kistelek 25 éve város. Majd Bernát mondta el, hogy melyik képen milyen fát látunk, a Búvár Zsebkönyvek Fák részéből kikerestük őket, a képek mellé írta a neveiket, majd a Platán fáról szóló részt felolvasta.
A nagy atlaszban megnéztük, hogy hol van Amerika keleti része, Ázsia, és merre Európa, ahol kereszteződött a nyugati és keleti platán. Majd megnéztük merre van Magyarország, Csongrád megye, Kistelek és hogy a folyók nevét kékkel írják. Persze térképen mindezeket nem most néztük meg először, de mindig amikor valami földrajzi atlaszban megnézhető kerül elő, meg is nézzük.
Készülök-e ezekre az órákra? Igen is, meg nem is. A környezetismeret tankönyvet és munkafüzetet átnézem, hogy tudjam, mi a tananyag, az asztalra előkészítem a könyveket, amelyeket esélyes, hogy használni fogunk, lesz rész, ami előtt magam is olvasni fogok. 
Hogy melyik héten mit fogunk megnézni, hogy miket beszélünk róluk, nem tudjuk, de azért rögzítjük, hogy melyik héten mit láttunk, hogy fokozatosan tudjuk építkezni. Azzal, hogy egyikünkkel csavarog, a másikunknak elmeséli, máris feldolgozza a hallott információkat, máris jobban rögzül, és a kommunikációs készsége is fejlődik. A papíros rögzítés pedig lehetőséget ad arra, hogy az elhangzottakat megfelelő módon leírja, az utána olvasással pedig kutatást tanulunk.

kuka day: nagyon egyszerű, szerdán viszik a szemet, kedden minden kis kukát ürítünk, a nagyot kivisszük :) szelektív szemétgyűjtés, fenntarthatóság most amúgy is népszerű téma a tananyagban
kísérlet: a könyvben van néhány egyszerű kísérlet, majd esős, nagyon szeles napokon kerülnek elő, addig összeszedem őket, netről szerzett csemegékkel kiegészítem, és egy dobozba gyűjtöm a hozzávalókat.
kanna: katasztrofális vagyok, ha virágok locsolásáról van szó, az egyik szülinapi ajándékomat sikerült kinyírnom. Anyukám régen mindig kedden locsolt, környezetismerethez amúgy is passzol, ismerjük meg környezetünk növényeit, mi kell a növénynek és hasonló témák.
kanárisárga dosszié: ez lett a környezetismeret anyag gyűjtőhelye, legalább könnyű észrevenni
kép: ami képet készítenek felhasználjuk
konyha: ez jelen esetben az én területem lesz, mert ma, míg csavarognak, megfőzetem két napra, és ha ez hamarabb eszembe jutott volna, akkor akár kenyérsütést, több napi melegételt, finom vacsorának aló pástétomot elkészíthettem volna, de majd jövőhéten kipróbálom mit tudok kihozni ebből az időszakból.









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése