Kenyérsütés

Több napi fekvéses időszakban vagyok  megint, nem igazán érzem jól magam, nem részletezem, mert nem való a fincsi kenyérhez a téma :) De emiatt napokat csúszott ez a bejegyzés, bár végülis egészen aktuális ma is :)

Szeretek kenyeret sütni, nagyon szeretek!

Még egyetemista voltam, mikor belekezdtem, naná, hogy kenyérsütő géppel, majd rátaláltam Limara blogjára, akit szerintem linkelni sem kellene, mert alig van valaki, aki ne ismerné :) 

Nála olvasgattam, okosodtam, és minden receptje működött, kivéve, amikor elnéztem valamit ;) 

Idővel egyre inkább elvem lett, hogy minél egyszerűbben, minél hagyományosabban. Így a minimalista kenyerek felé kezdtem elmenni, amiben nincs semmi flikk flakk, csak az alap hozzávalók. Kivettem a kenyérsütő gépet is a folyamatból, mert a kézzel dagasztott kenyérben mégis csak van valami plusz, ezt persze nem tudom megmagyarázni. Bár annyira szeretem, amikor az a ragacsos, darabos valami egyszercsak, egyik pillanatról a másikra egy homogén, sima, tökéletes tésztává válik.

Majd eljött a legújabb lépés, aminek úgy örülök :)

Kiírtak itt Kisteleken, a Tündérkertbe egy kenyérsütő versenyt. Nem voltam túl motivált magára a versenyre, meg ugye hetek óta csak orvosi vizsgálat miatt tudtam elhagyni az otthonunkat, és utána is napokon át rosszul voltam. De persze az elgondolkodtatott, hogy az én kenyerem megállná-e a helyét. 

A srácoknál igen, ők mindig megeszik :)

És persze ha már elkezdtem gondolkodni, újra elkezdtem olvasgatni is. 

A kovásszal már nagyon régóta kacérkodom, biztos van már egy éve, hogy szeretnék készíteni, gondoltam ennél jobb alkalom úgysem fog adódni.

Elkészült, sikerült, megérett, és teljesen használható!

Az érlelés folyamatában soha sem dobtam ki a felesleget, mindig ment a kenyérbe, ekkor még a maradék élesztővel kiegészítve, de az ötödik napon elfogyott az élesztő, így nem tettem bele és láss csodát, a kenyér mégis megkelt és olyan, de olyan finom lett.

Zsolt felvállalta, hogy ha indulnék a versenyen, akkor kiviszi a kenyeret, de végülis annyira nem éreztem rosszul magam, így mind mentünk.

Tündérkertben lenni pedig remek kikapcsolódás, biztos, hogy elő fog még kerülni a blogon.

A kenyér versenyeztetése persze bizonytalan kimenetelű, hiszen mindenkinek más az ízlése. Így mindenféle, teljesen különböző kenyerek esetében, rozsos, tökmagos, amarantos - gluténmentes, fehér - kovászos, nincs az a stopper, centi, mely "igazságos" eredményt hoz ki.

Ezen megmérettetésben a harmadik helyen végzett a kovászos fehér, hiába, most épp a magos kenyerek mennek :) De Imre atya mindet megáldotta, mert a mindennapi kenyerünk mindegy, hogy miből készül :)

Viszont, a kisteleki versenyen ez volt az egyedüli kisteleki kenyér! 

És ami még nagyon vicces, a polgármester jött oda, hogy cseréljünk elérhetőséget, mert nagyon meg szeretné tanulni elkészíteni :)

Kenyeret sütni a legjobb dolog, két adag kovász pihen a hűtőben, jó nagy kenyereket lehet vele megsütni, ráadásul valahogy nálunk tovább megőrzik a frissességüket, mint élesztős társaik. Persze az elfogyasztási faktoruk elég magas, múltkor itt voltak szüleim, el is csipegettük a kenyeret gyorsan frissen, másnap sem csináltam túl nagyot, így harmadnap is süthettem. 

Hogy finomabb-e, mint élesztős testvére, ahogy fentebb írtam, ez bizony ízlés kérdése, nekünk finomabb, sokkal, nem is értem, hogy miért nem léptem a kovászos felé hamarabb, talán mert nem kóstoltam soha. 

A kenyér így még minimalistább lett, mert a kovász csak liszt és víz, kikerült még egy alapanyag a kenyerünkből, a folyton beszerzendő élesztő. Hiszen pont ez az a hozzávaló, amit rendszeresen be kellett szerezni, hiszen sok sok kiló liszt tud várakozni, akár hónapokon át, remekül beszerezhetőek a nagybevásárlásnál, de az élesztő olyan bizonytalan terület volt, vagy kevés volt, vagy megromlott a vége, vagy már nagyon régi volt, és nem volt benne elég kraft. Ha meg teljesen hiányzott, lehetett rohanni a boltba érte, és most már nem éjjel nappali mellett lakunk, amit valahogy nem sajnálunk.

Így az otthonsütős kenyér még inkább a spórolós kategóriába került, mert eddig is kevesebb boltbajárást eredményezett, hogy nem kellett egy-két naponta kenyérért menni, és az a helyzet, hogy mi is hajlamosak vagyunk akkor mást is venni, de mostmár az élesztős, bár sokkal ritkábbani boltozást is ki lehet húzni.

Az már megvan, hogy mi lesz a következő lépés, de addig még ki kell bírnunk egy kicsit.

A járulékos boldogság az, hogy újabb ismerősökre tehettünk szert, most már esélyes, hogy olyan 45 embert is ismerünk Kisteleken.

 Végezetül néhány életkép tőlünk, de a Tündérkert, valamint a Kisteleki Városi Televízió oldalán lehet még mazsolázni.