Hálás Hétfő (kicsit megkésve) 602-636

Köszönöm Neked Mennyei Atyám a napokat, heteket, amelyek mögöttünk vannak! Hogy ezeket a mondatokat többesszámban írhatom, mert családot, barátokat adtál nekem, hogy a Te csodálatos világodban a Te kegyelmedet nem egyedül kell megtapasztalom. És hogy sokszor szembesülhetek azzal, hogy pont ők a Kegyelmed eszközei, ajándékai, közvetítői, tudatosítói!

A sok sok mindennapért, amelyek követték egymást, mégis mindig mások voltak, mindig tartalmazva valami kis különlegességet.
A mindennapi kenyérért, amellyel tápláltál minket, és hogy végre meg tudtunk sütni úgy rendszeresen, hogy nem rontottuk el, mindig megkelt, mindig átsült, mindig finom volt, mindig roppant és mindig elfogyott az utolsó morzsáig.
A húsvéti szertartásokat, amelyek hosszú napokon át követték egymást, és minden nap ott lehettünk, hogy bírták a gyerekek, hogy a kórusban csodálatos dalokat énekelhettünk.
És megadtad, hogy a közösségben átfuthattuk a litgurgiának az elemeit, az olvasmányokat és így sokkal mélyebben ott tudtam lenni, át tudtam élni, mint bármikor eddig! És a legcsodálatosabb részt, amikor sötétben lehettünk, majd kigyúltak a fények, feldübörgött az orgona és tudtam, hogy otthon vagyok.
A barátokat, akikkel együtt lehet tölteni békességben, beszélgetve, játszva egy egész napot, ahol mindig találunk valami nevetnivalót, ahol átbeszélhetjük az élet nagy dolgait.
A húsvéti köszönést: Krisztus Feltámadt! És rá a választ: Valóban Feltámadt! És a sok sok tanúságtevőt, akik hangosan megvallják hitüket ezáltal, még a közösségiháló kommentjeiben is.
Hogy készlehetett Bernát mellénye és buszkén újságolta mindenkinek, hogy anyukám kötötte.
Kaleb érdeklődéséért: mit csinálsz? miért? Ezer mondat, telve kíváncsisággal, odafigyeléssel.

A kicsalógató napsütést, a jó időt.
Hogy kinyitod a szívem, hogy meghalljam a prédikációban, az Igében mindazt, amit nekem akarsz mondani.
A nyitott eget.

Az éveken át bújkát szörnyű akrill fonalat, amely ünnepi mellénnyé tudott változni.
Hogy megtartasz minket kezedben minden nehézség árán, amellyel napra nap szembesülnünk kell.
A Te tiszta hangod, amely nem lesz hallhatatlan, amelyet a legnagyobb zajban is ki lehet hallani, amelyet érdemes követni, amelytől nem lehet eltávolodni.

A megkelő tésztáért, amely képes kétszeres, háromszoros méretet is ölteni.
A felfelé tartó muffinért.
Hogy épül a Te Országod, és hogy meghívtál minket munkásaidnak.

Várni az éjszakai pihenőt.
Várni, hogy lefussam a távot és teljenek el a percek, de örülni, hogy a kilóméterszámláló pörög, pörög.
Várni, hogy aki elment, hazatértjen, és megint együtt lehessünk.

Hogy délelőtt 11 kor mindig van kivel beszélgetni: kop kop.
Hogy délután 2 kor a fiaink lepihennek, mert délelőtt futottak, játszottak, olvastak, bukfenceztek és mindezt békésen kialudják.
Hogy este 6 kor megszólal a csengő, és kezdetét veszi az ünneplés a néped tagjai között.

A már sokat emlegett fehér fonál, amelyből sok minden fog még készülni.
A fehér filcnyuszik a gyerekeknek.
A kenyér fehér, puha belseje, amelyet körülvesz a roppanós héja.
+ és a tej, amely kincseket és lehetőségeket rejt, vajat, túrót, tejfölt, kenyeret, tejbegrízt és még sorolhatnám tovább a finomságokat, és a sajtot még nem is említettem.
+ a fény fehérsége, ahogy be tud ragyogni arcokat, életeket
+ a fehér hajú nénikék, akikre ránézve tudjuk, hogy tisztességben megöregedni igazi ajándék
+ a sok sok apró virág fenn a fákon és fenn a fűben

Meglepödődöm, amikor előkerül még egy eperlekvár a tavalyi készletből, és már többször került elő.
Meglepődöm, hogy bár már régen nagyon fáradtak és kimerültnek kellene lennem, mert sokat dolgozunk, este kelünk, ezer felé figyelünk, mégsem érezzük gyengének, álmosnak, kifacsartnak magunkat.Meglepődések, amelyeket a fiúk tudnak okozni embereknek egy-egy mondatukkal, mosolyukkal, és amelyekkel minket is rendre meglepnek.
+ Mindig meglepődöm, hogy mennyire szeretem Szegedet :)