Hálás Hétfő 661-682

Hálatelt a szívem, mert megtanítottál arra, hogy milyen jó hált adni a Te adományaidért. Köszönöm neked Mennyei Atyám, hogy mindezeket már átélhettem, és köszönöm, hogy Nálad bőkezűség van!

Közösségi alkalmon az Igetanulmányozást.
Gyermek Igeliturgián egy szép színes láncot, mert ahogy továbbadjuk az Örömhírt, kialakul egy lánc, és csodálatos, amikor ezek a láncok is összeszövődnek egymással.
A terveim, amelyeket eleinte magányosan szőttem, majd megtudtam, hogy Neked terved van velem és azok sokkalta jobbak, mint az én elképzeléseim, és a Te tervedbe rólam benne volt a férjem, a gyermekeim, akikkel a terveink minden pontja közös.

Örököltük a gyökereinket! Hogy vannak, ismerjük őket, látjuk a régi fényképeket, a hasonló vonásokat. És még az is kiderül, hogy a férjem révén, rokonok lettünk a gimis töritanárommal.
Örököltem a lelkesedésem, apai nagyapámtól, aki különleges szerepet tölt be a életembe, ő vitt először Uram a Te házadba, soha sem mondta, hogy miért, soha sem indokolta, máig nem tudom, hogy mit érzett, de én tudom, hogy hatalmas jót tett ezzel!
Megörökölt tárgyak, amelyek közül a kedvencem egy régi tejes kanna, amire évek óta vágyom, és minden nap abban hozzuk a családnak a friss tejet, mindig az ablakban van és meséket indít.

A könyvek alakja, mer zsebrerakhatóak, szépen sorakoznak a polcon, megállnak a talpukon.
A fényképek, amelyek kivágnak egy-egy pillanatot, részletet életünk történetéből, és megörökítik, majd mi visszanézhetjük könnyezve, nevetve.
Az építő-kockák:  Házat építettem az Úr, Izrael Istene nevének! 1 Kir 8, 20

Egy rakás kivasalt ruha, amit el kellene pakolni, egy rakás elmosogatott edény, amit el kellene pakolni, egy rakás fénykép, amit rendszerezni kellene, egy rakás könyv, amit el kellene olvasni - és a hála, hogy van, amire az én erőmből, lelkesedésemből, kötelességtudatomból nem megy, de Veled igen.
Legbiztosabb helyen a Neked átadott szívünk van.
A szívemben az indulatokat lecsendesítetted, amikor úgy éreztem, hogy félretoltak, megkerültek, nem vettek emberszámba.

Jézusban megtaláltam, hogy nem magányosan a leghatékonyabb élni, dolgozni, hanem közösségben, együtt, szeretetben.
Jézusban megtaláltam, hogy az én indulataim semmire sem adnak megoldást.
Jézusban megtaláltam, hogy nem az a legfontosabb, hogy tőlem bocsánatot kérjenek, hanem hogy én mihamarabb megbocsássak.

Hogy a fiúk szobája olyan közel van, hogy hallom, amikor megmozdulnak, álmukban nevetnek, kényelmesebben belefészkelik magukat a takaróba.
Hogy minden van a közelünkben, amire szükségünk van, könnyen sétálunk, szaladunk, futóbicajozunk, és nem baj, ha esik, ha kánikula van, ha fáradtak vagyunk.
Hogy a férjem közelében dolgozhatok egész nap.

Hogy az üveg is remekül tükröződik, így még soha sem zavart, hogy egyetlen fürdőszobai tükörrel rendelkezünk.
Hogy a fiaink szavaiban, hangsúlyában, arckifejezésében tükröződik mindaz, amit teszek, mondok, gondolok, és tudom, hogy ezzel is segíted, hogy jobb ember váljon belőlünk.
A tükröződő pocsolyák, amelyek kis koszos vizek, mégis, akár csodálatos képek alapjai is lehetnek.

És néhány kép, amikor olyan dolgok is sikerültek, amelyekben még reménykedni sem mertem. Bemutatón egyedül fotóztam, ismerős is akadt és közöttem is új ismeretségeket. És van olyan kép is, amire büszke vagyok.
A többi  az ünneppé vált hétköznapok.