2011. február 13., vasárnap

Házasság Hete 2011


Nem sokat tudok a Házasság Hete programsorozat történetéről {mikor indult, honnan, mely keresztény felekezetek etc}. Az idei hétnek tegnap volt a Dómban az ünnepélyes megnyitó, melyet Bíró László celebrált, aki a Magyar Katolikus Püspöki Kar családreferens püspöke.
Prédikációjában, többek között, kitért arra, hogy milyen veszélyek fenyegetik ma a családokat, majd buzdított, hogy legyünk "kreatív kisebbség", ezzel élve túl a fogyasztásra való csábítást, kerüljük el a hamis csillogást. Váljunk "kreatív kisebbséggé", ahogy annak idején az őskeresztények.A mise után a Dóm téren, mécsesekkel a kezünkben két egymásba fonódó karikagyűrűt formáltunk, melyet a templom egyik tornyából lefényképeztek. Egy népdalénekes lány énekelt a házasságról, miközben három tűzzsonglőrt figyelhettünk.A Szentmise közös ünneplése után, egy körben állva, közösen, sok jóbaráttal, plébániai testvéreinkkel melegedett fel a szívünk népünk egyik dalára, hallhattuk, hogy milyen hangja van a tűznek, amit suhan a hidegben.Majd néhány házaspár kapott szót, hogy egy mondatba elmondhassa, mit jelent számára a házasság:

A házasság élet, élet továbbadása és a nemzet jövője. (Lele Róbert és Brigitta)

A házasság olyan, mint a jégtánckettős: a labilis penge és a csúszós talaj ellenére tökéletes összhangban,közösen való táncolás EGY zenére... (Szabó Zoltán és Zsuzsanna)
A házasság az a stabil három lábú szék, melynek egyik lába a férj, másik a feleség, a harmadik pedig Isten, Aki folyamatosan megajándékozza kegyelmével az első két lábat! (Farkas Zsolt és Mariann)
Kiegészítés: SzegedMa, Márton Gábor cikke, fotókkal, videóval
"Álljunk ki a házasság mellett"

További beszámolók, a legvége nagyon szívet melengető:)

2 megjegyzés:

  1. Képzeld, én Bíró atyához jártam hittanra egyetemista koromban, ő kersztelt meg :)Emailt majd írok :)

    VálaszTörlés
  2. Nálunk nagyon szép kezdeményezés indult útjára a közösségben. Minden héten más családért imádkozunk, tehát mindenki egyért. Aztán vasárnap az adott család szolgál a szentmisén, megköszönve ezzel is az érte vállalt áldozatokat, az elmondott imákat.

    VálaszTörlés