2010. március 24., szerda

Annnyira tavasz + újabb motiváció

Ha valaki kreatív válságba kerül, csak blogoljon róla, hogy nem kreatívkodik és máris megoldódik.
A múltkori bejegyzésben írtam arról, hogy könnyű a szakdolgozatra koncentrálni, ha épp nincs kedvem semmi kreatívhoz. Azóta elkészült a mellényem fele:) A képen bal oldalt látható fonálból. Majd készítek róla képet, már amúgy is elő kellene venni a fényképezőgépet, nem tudom, hogy miért hanyagolom ennyire. Majd apától kérek magamnak egy kis gépet, amit zsebbe tudok hordani mindenfelé, mert az ő gépét nem merem sehova se vinni és itthon is olyan macerás használni, főleg ha fotóztak vele, na akkor aztán mindenféle érdekesség át van állítva rajta. És mire visszanyomkodom, Bernát már egészen mást csinál.
Visszatérve a mellényhez, négyes tűvel kötöm a fenti szépséges fonálból és eszméletlenül tetszik. Őszre lesz, bár még most is simán bele fogok férni. De három inget ősszel tervezek hozzá varrni és varratni, majd viszem a művem anyagot venni, hogy biztosan passzoljon és majd az ing, mellény kompozíciókhoz fogok nadráganyagot választani. És annyira trendi leszek....;)
Egy kardigánt is tervezek belőle kötni, mert ez a fonál valami csuda jó, alig fogy és hihetetlen puha lett a kész mű, teljesen fel vagyok pörögve miatta, na jó, a napsütés is segít.
Mindemellett rájöttem, hogy nem is vészes ráhajtás, lekötöm, áthúzom etc mintát kötni, döbbenet, hogy mennyire mutatja magát, a végén még felbátorodom és kötök egy kendőt is, fonál lesz rá, és így már olyan szettem lesz, hogy rossz lesz nézni:).

A jóidő eredménye, hogy legalább két órát játszóterezünk csak délelőtt, van, hogy hármat, a padon pedig remekül lehet kötögetni, ami közbe figyelhetem a gyereket, aki elmélyülten felássa az egész homokozót. Olvasni úgysem tudok mellette, hiszen nem lehet felnézni két szó között, nade a kötést kifejezetten mostanra találták ki nekem.

Szakdolgozat haladozgat, nem mondom, hogy lelkes vagyok miatta, egyszerűen nem érdekel, de azért a napi egy óra megvan, mégha nehéz is magam ideparancsolni és hatékonyan eltölteni, és általában kicsit többet is foglalkozok vele. Volt néhány nap, amikor csaltam, hiszen a nagy csavargások miatt én is elfáradtam egy kicsit.

Hétvégén lamináltunk, a változatosság kedvéért, de már nincs több szobánk:) A küszöbök hiányoznak, mert nem volt megfelelő szín. Kicsit rendezkedtünk is, de erről van fotósorozat, amiből szerintem április végére csinálok összeállítást, amikorra ha minden jól megy megvarrom a falvédőt, a gyerekszoba képei kikerülnek a hálószobából, megjön az új lámpa és beszerzünk egy adag rongyszőnyeget is.

Kenyérsütésben is újítottunk, pár hónapja versenyzünk a saját áramszámlánkkal, hogy hónapról hónapra csökkentsük, ezért kiiktattam a kenyérsütőgépet, na meg jó az a kenyér, ami abba sült, mégiscsak házi, de nem találtam az igazinak. Elkezdtem a sütőbe sütni a kenyeret, a tegnapi már egészen jó lett, nagyon csinos kenyér formája volt, ropogós vastag lett a héja, még a sót nem tudom eltalálni, általában sótlan lesz. Csináltam már zsemlét is, tegnap este pedig brióst, ami nem lett valami fényes, de legalább tudom, hogy hol a hiba és majd amikor huszadjára csinálom, már olyan lesz, mint a profiké, addig is töretlenül próbálkozom, mert láthatóan megéri.

Végre végre zöldségek, spenótfüggőségben szenvedek, minden nap hozunk zöldségnénitől, kezdtem a sima spenóttal, mint főzelék, ma csak rádobtam a fokhagymás, megpirított csirkehusira, de jön majd még a sokfajta rakott is. Csodálatos íze van és állandóan kívánom. Ennél jobban már csak a spárgát, ja és az epret, amit már két éve nem ettem, na de majd most betartalékolok;)

Körülbelül ezek vannak most velem, de jó lenne, ha Bernátot és a picit se hagynám ki a beszámolóból.
Bernát énekli az Egyszer volt, hol nem volt, és kell neki Lencsilányt rajzolni, meg a házukat és kisbabát. Ő pedig traktort rajzol, mostmár határozottan választja a zsírkrétát, erős vonalakat húz vele, mind a két kezével, egyiket se preferálja. Venni fogok neki jobb minőségű eszközöket, mert ezek még a mi gyerekkori, iskolai maradékjaink és némelyik rajzeszköz elég gyatra. Az Iciri picirit is tudja már kívülről, bár ezt magától még nem kezdte el mondani, de ha levegőt veszünk közbe, azonnal mondja a következő sort. Gryllus koncertre készülve sok dalt hallgatunk tőle is, a Somvirág és a Hegedül a kisegér a sláger. Megtanulta, hogy "aha" helyett azt mondja, hogy igen, köszönet érte Hanikának. Hoz olyan mesekönyvet is, amelyben nincs kép, és figyeli.
Az én nagy örömöm: elalváskor van fejből mesélés! Annyira jó és én annyira béna vagyok;) Még jó, hogy csak Bernát hallja, bár Zsolt megjegyezte, hogy valami nagyon jókat mesélhetek neki, hiszen ha abbahagyom, hangosan tiltakozik, hogy még a kiskutyát, meg a kistigrist, tehát szerinte annyira nem lehet rossz.
És van még nagy öröm, pl reggel már nem vagyok olyan kómás, mint eddig és fel tudok kelni időben és tudunk együtt, nyugodtan reggelizni, amikor van idő beszélgetni is és ez annyira jó. És végre van terítő is az asztalon, a műanyagot én nem szeretem, ezért az soha sem volt, az anyag meg nem került elő, de éljen a laminálás, és a cuccmozgatás, van szép terítő is, majd varrok még, hogy legyen tartalék és csere, mert most nagyon gyorsan kell száradnia.

Pocakba baba rallizik, táncol, úszkál, és még ki tudja milyen extrém sportokat űz, mert már most hullámzik néha a hasam, mi lesz még itt később:) Vizsgálatok most nem voltak, de nagyon jól érzem magam, csak nincs semmi probléma. Egyetlen dolgot kívánok eszeveszetten, a kólát citromlével felöntve! Ez valami őrület, próbálom elkerülni, de néha azért iszom egy kicsit. Gyomorégés nem vészes, főleg mióta ennyire megugrott a zöldség fogyasztásom, sőt azóta szinte teljesen el is tűnt. Ami még nagyon jól esne sokszor, az ebédhez pár korty vörösbor.

4 megjegyzés:

  1. Jó volt olvasni Rólatok. valahogy sokat gondolok a blogos kismamákra.
    Bernát biztosan nagyot nőtt, és te leszel a legtrendibb kismama a mellényedben ingekkel, nadrággal. :))

    VálaszTörlés
  2. Áááá, kismamának nem leszek trendi, ez őszi ruhatár:) Most a barátnők rucijait hordom, hiszen én az enyémeket kölcsönadtam:)
    Bár nyári ruháim nekem se voltak, deeee, van egy kincsem, mert anyukámnak van egy nyári ruhája, amit velünk használt, majd abba fogok villogni. Amugy kékfestő anyagot pont azért akarok venni, mert abból szeretnék egy kötényruhát, mert az olyan jó anyag és csini is, meg praktikus is. Lenvászonból is kellene egy és asszem kipipálom a nyarat vagy nem;)

    VálaszTörlés
  3. Kár, hogy ilyen messze laktok, adnék kölcsön pár nyári ruhát! :)
    A kajákhoz meg annyit, hogy a spenót nagyon hasznos a szervezetnek kismamásan - biztos ezért is kívánod, szóval csak egyed! a vörösbort én is kívántam, az utolsó harmadban ittam is néha fél decit kólával, főleg mert a vérnyomásom is rém alacsony volt. Nekem segített és nem hiszem, hogy ártott volna a picurnak!

    VálaszTörlés
  4. Git, nem csak emiatt kár, hogy messze laktok!
    Vörösborra a doki is mondta, hogy érdemes inni picikét, még azelőtt mondta, hogy említettem volna neki, hogy mennyire jól esne néha.
    A kólavágy még mindig megvan, de eléggé kordába tudom tartani.

    VálaszTörlés