Kicsit rólunk - néhány pontban

Zsolt:

Lelkesen dolgozik itthon, fotóz, retusál, ötletel, insiprációt gyűjt. Amikor nem dolgozik, akkor lelkesen játszik a gyerekekkel, szaladgálnak, olvasnak, és amikor a gyereksereg álomra szenderül, velem beszélget, együtt imádkozunk, olvassuk az Igét. Még arra is volt lehetőségünk, hogy kettesben házonkívül lehessünk.
Valaha egy közös barátunk megkérdezte: "És Zsolt veled beszél?" - Ma már sokkalta határozottabban mondhatom, hogy IGEN! Persze nem egy locsifecsi alkat, de amit mondd, az mindig érdemes meghallgatni.

Bernát:
Mindent megszámol, ha számot hall és meg tudja mutatni az ujjaink, meg is teszi. Egyre többször előfordul, hogy eszébe jut egy-egy vers, elmondja magának, majd jön valamelyikünkhoz és mi is meghallgathatjuk. Napi két terjedelmes meseolvasás alatt nem hagyja magát, az apróbbb kis meséket már meg sem említem. A kikészített tanulnivalókkal lelkesen foglalkozik, és sokat ő kér újra és újra. A nap fénypontja pedig este jön el, amikor a nagyágyban bikózhat Kalebbal. Közös mozgásigényüknek azonban ez még kevés, pár napja bevezették, hogy a gyerekszobában és a nappali közepén is birkóznak. És utána jót alszanak:)
Egyre jobban boldogul a szabályokkal, megjegyzi, ismtéli őket, nincs vele probléma. Tény, hogy néha előfordul kisebb-nagyobb hiszti, ellenállás, ha rászólunk, de egyre ritkábban és csökkenő intenzitással.
Csodálom a lelkesedését, a sok mosolyát, és rajongok azért, hogy mindig jön puszit adni.
Kedvenc helye a Somogyi könyvtár, bármikor szívesen elindul oda és be tud jönni a futóbiciklivel, pedig nem öt percre van.Kaleb:
Immár a totyogás a leggyorsabb közlekedési módszere, de mászni továbbra is nagyon szeret.
Kedvenc ruhadarabja egy szandál, amelyen George van a Peppa Pigből, hozza, és rá kell adni, most is éppen abban alszik, mert alvás előtt nem hagyta, hogy levegyem róla.
Lelkes falatozó, nem eszik sokat, viszont minden ízlik neki és bármikor képes ízletes falatokért végigszaladni a lakáson.
Az estét még nem alussza végig, sőt, többször kel, mint amit a fáradtságküszöbünk elvisel, de tudjuk, hogy eme korszaknak is egyszer vége szakad.
Amit bármikor képes játszani: "én is pisze, te is pisze, gyere pisze, bújjunk össze". Hatalmas kacagásokkal kíséri. Persze csak ha a napi birkózás adag is megvolt:)

én:
Pulcsit kötök Zsoltnak, a kardigánomnak már csa az ujjait kell összevarrni.
Zsolt lehetőséget biztosít arra, hogy majd' minden nap le tudjak járni edzeni a közeli terembe. Pont ma jár le a második bérletem. Eme két hónap alatt volt olyan időszak, amikor úgy ki voltam merülve, hogy minden délután aludnom kellet, majd két hétig állandóan tésztát akartam enni, mert rettenetesen éhes voltam. Most pedig már alig várom a fél nyolcat, hogy kezdhessem a bemelegítést.
Amikor Zsolt elkezdett itthon dolgozi, nem tudtam, hogy milyen lesz, de áldott ez az életmód. Rájöttem, hogy korábban inkább csak kommunikáltunk, ma már beszélgetünk, remekül tudunk együtt dolgozni, mert mindketten más területekben vagyunk jók és érzékenyek, így tudjuk egymást inspirálni, valamint kilendíteni a gödörből. És megtapasztaltuk azt, hogy nem remek családi teljesítmény, ha a napi háromszori étkezést közösen tudják eltöteni, hanem kegyelem, amely a mindennapok áldását adja.

szolgálatunk:
Döcögunk előre a közösséggel, olyan szakaszohoz érkeztünk, amikor végképp látjuk, hogy a mi erőnk, tehetségünk, ötleteink nem feltétlenül hozzák meg a jó működést, fejlődést, viszont folyamatosan megerősödünk abban, hogy Istenn szentséges minden tettében (Zsolt 145, 13).
Novemberben két Fülöp kurzust is fogunk tartani, az egyiket Szegeden, a másikat pedig a csongrádi katolikus iskolában a tanári karnak. Mind a kettőt nagyon várjuk!
A babamama klub vezetését leadtam, átimádkoztam és megkaptam a választ arra a kérdésre, hogy melyik út, szolgálat nem az enyém. Ez volt az, régóta érett bennem a döntés, nehezen hoztam meg. Jelenleg nem is járunk, amelyenek fő oka az én gyengeségem, mert szeretem annyira és a babakluban látok annyi lehetőséget, potenciált, hogy újra a vállamra vegyem a vezetését, de az az én önző döntésem lenne.
otthonunk:
Minthogy nem eme lakásban szándékozzuk leélni az egész életünket, ezért vannak olyan területei, amelyeknek a felújítására nem fogunk költeni, inkább csak szintentartjuk, lelkesen takarítjuk és próbálunk nem arra gondolni, hogy hogyan lehetne általakítani csinos összegekből.
Viszont vannak olyan területek, amelyek megértek arra, hogy elkezdődjön az újratervezés. A fotósnak kell egy stúdió, lesz is neki. De az eddigit terveknek mindig volt egy fájdalmas pontja, minimum azt az áldozatot kellett volna meghozni, hogy a nagyágyat eladjuk. Ifjú házasként sokág matracon aludtunk, de valahogy most nem lelkesedtünk ezért az ötletért. Fejben már minden bútort átvonszoltunk százszor a lakásban, mégsem találtuk meg a megfelelő beállítást. De vasárnap, amikor édesapámmal megosztottuk az eddigi ötleteket, egy huszárvágással megoldotta: kanapé egyik sarokból a másikba, és rámutattott arra a sarokra, amelyre eddig mi még nem is gondoltunk, mert fel sem merült bennünk, hogy arra is lehetne rendezkedni. {Isten is így szokott pakolni az életünkben, legalábbis én ezt már sokszor tapasztaltam}.
Ha minden jól megy, akkor pénteken rendezkedünk:)

Biztos van még rengeteg apróság, amelyről szívesen olvastok, remélem lesz időm többet gép elé ülni és beszámolhatok róluk.