2009. június 7., vasárnap

Régen látott helyen

Ha jól emlékszem, általános iskola harmadik osztályában voltunk biciklivel a Csomorkányi templomromnál. Már akkor is nagy hatást tett rám, és amikor értesítőt kaptam erről a pályázatról, azonnal eme helyre gondoltam. Tegnap délután meg is ejtettük a fotózós-kikapcsolódunk délutánt. Remekül éreztük magunkat, meleg szél fújt folyamatosan, ami egyáltalán nem volt zavaró, mert legalább megmozgatta az amúgy nyomasztóan meleg levegőt és hatására folyamatosan hullámzott a búza, remek témát adva a fotós kezébe.
Bernát eleinte aludt, de amikor kipattant a szeme, örömmel vette tudomásul, hogy itt remek terep van a hozzá hasonló kis lurkóknak. Fél órán keresztül azzal játszott, hogy a templom egykori körvonalait személtető "fal"ra felmászott, a másik oldalán pedig le, majd vissza.
Egyetlen tárgyat hiányolok csak e helyről, aminek az az erőssége, hogy semmilyen tárgy nincs ott, egy táblát, amire rá lenne írva a ma már rom története. Talán nem is kellene a közvetlen közelébe tenni, hanem csak az útelágazáshoz.
Egy kis ízelítőt azért adok a történetéből, de sajnos nincs okos könyvem a témában, se saját jegyzetem, így csak arra tudok hagyatkozni, amit a neten találok. De a következő csomorkányi kirándulásra talán már tudok készülni.
Hódmezővásárhely legidősebb emlékéről van szó, 16 kilóméterre található a várostól és a Tornyai múzeumban több leletet kiállítottak, amelyek itteni ásatáson kerültek elő. A templom Árpád kori, azaz a XIII-XIV. században épülhetett, 1566-ig állt fenn, amikor Petrev basa vezette törökök leromboltál, a település később, 1596-ban pusztult el.
A vörös téglából épült templom egyhajós, keskeny, magas épület volt, román és gótikus stílusú.
Aki kedvet kapott egy kis kiránduláshoz, itt megtalálja a koordinátákat, de én is szívesen elmondom, hogy merre található.

4 megjegyzés:

  1. Jól néz ki ez a hely. Meg ti is: olyan szépek vagytok azon a képen Bernáttal- igazi anya-fia kép. :) Ügyes a fotós is. :)

    VálaszTörlés
  2. Köszönjük szépen!
    Tényleg fantasztikus a hely, remélem majd jártok egyszer erre ti is csavarogni:)

    VálaszTörlés
  3. Ezek a képek tényleg nagyon szépek, és hát a hely meg olyan, hogy kedvem lenne azonnal indulni. Csak hát aki ismer, tudja, hogy nem vagyok egy kirándulós típus..

    VálaszTörlés
  4. Nem csak kirándulós típus nem vagy, hanem vendégségbe járós sem:) De én azért szeretlek nagyon.

    VálaszTörlés