Saját versgyűjtemény

Rengeteg verses könyvvel rendelkezünk itthon, válogatások, kötetek. És szeretünk is verseket olvasni, mondani.
Viszont nincs mindig kéznél az adott kötet, valamit egyszerre nem tudok öt-hat kötetet kézben/fejben tartani, mi hol is van benne, mely az a vers, amit már tudunk fejből vagy még csak olvasunk, mely az, amit terveznék megismertetni velük. Esetleg épp rátalálok egy jó versre, de pont nem aktuális, de nem szeretném, hogy mondjuk a következő tavasszal elmaradna.

Erre a szinte már eposzi problémakörre született a következő megoldás, még évekkel ezelőtt.

Kellékek: toll, papír, lefűző, mappa

Menete:
amikor találtam egy jó verset, fogtam egy lapot és kiírtam - így magam is jobban megismertem/felelevenítettem
egyszerre nem vett több időt igénybe 5-10 percnél
szépen fokozatosan elkezdtek gyűlni a versek

Használat:
néha a legnehezebb elővenni, de ha kéznél tartom, ez a probléma azonnal megoldódik
Aztán eszembe jutott, hogy azokat a dolgokat szoktuk a legtöbbször használni, amelyeket a gyerekek szeretnek. De ahhoz, hogy szeressék, nem elég, hogy jó és már általuk is ismert versek legyenek benne, hanem egészen közel kell, hogy kerüljön hozzájuk.

Így felfogadtam őket illusztrátornak.
Minden vers mellett sok hely van (nem véletlen;)), kirakok eléjük egy-egy versoldalt, elszavaljuk a verset és máris indul a rajzolás. Míg alkotnak, én főzöm az ebédet, és közben mondjuk, mondjuk a verseket. Megtanulják, megjegyzik az oldalalkat.

A kellékek listája így kibővül sok rajzeszközzel, de megéri :)

Rajzoltan

Férjem születésnapjára készült eme képe, Kilike ceruzája, ecsete, krétája nyomán.
Azóta már a falunkat díszíti és sokan csodájára jártak, mi is rendszeresen:)

Rajzoljunk

A múltkori rajzos posztban felvetődött az a kérdés, hogy kell-e segíteni, tanítani a gyermekeket rajzolni.

Véleményem szerint igen!
Ezalatt nem azt értem, hogy könyv, lista szerint okítva, technikáról technikára, fejlettségi fokokat betartva napi szinten foglalkozva velük. Viszont vannak ismeretek, amelyek segíti a gyermek rajzolását, megadják neki azt, hogy könnyebben ki tudja fejezni magát a papíron. A technikai ismeret erre remek eszköz. És sok esetben azért hagytuk abba valamikor mi is a rendszeres rajzolást, mert nem tudtuk a papíron megjeleníteni azt, amit elképzeltünk, mert hiányzott hozzá az eszköztárunk. És ezzel én magam elveszítettem egy területet, ahol kifejezhetem magam, amivel adhatok, ráadásul egy olyan területet, amelyben több családtagom jól boldogul.

Gondolkoztatok már azon, hogy ma miért írtak könyvet a felnőttek firkáinak elemzéséről?
Szerintem azért, mert ma a legtöbb felnőtt már csak firka szintjén tud alkotni a papíron. Természetesen régen is létezett a firka, az egyetemen Arany János széljegyzetei között egészen humorosakat láthattam, de régebbi korok pennaforgatói is éltek a firka lehetőségéve. A különbség csak ott van, hogy a régebbi korok művelt, értelmiségi rétege, azaz gimnáziumot végzettek jól alkalmazták a ceruza, szén, akvarell technikákat, mert fontosnak tartották ezek elsajátítását. Mert az élet részének tartották.
Ma viszont már sokan csak firkálni tudunk.

A jó tanítás rajzban a segítés. Sokat rajzolgatva, alkotva gyermekkel láthatjuk, hogy hol akad el, hol nem tudja, hogy mi lenne a legjobb, hogy az legyen a papíron, ami a buksijában. És ez az a pont, ahol lehet tanítani. Ilyenkor már vagy fel vagyunk vértezve a szükséges ismerettel, vagy közösen nézhetünk utána a megfelelő szakirodalomban. Idővel úgyis eljutunk oda, hogy közösen tanulmányozhatjuk, hogy a nagy korok kiemelkedő festői mi hogyan oldottak meg, megpróbálhatjuk utánozni, lemásolni. Innen lehet ötletelni. És a mi gyermekeinktől már az sem fog távol állni, hogy pár mozdulattal, hihetetlen számítógépes grafikákat hozzanak létre, mert egyszerűen természetes lesz nekik.

Láttátok az Édesek és mostohák című filmet? A "mostoha" jól fest, a "mostohalány" az egyik nap fest valamit, de nem találja a megfelelő technikát, amivel megjeleníthetné azt, amit érez, amit látni szeretne a papíron. A mostoha pedig felajánlja segítségét, megmutatja, a festmény is szép lesz és természetesen a kapcsolatuk is rendeződik.

A mi élethelyzetünkre alkalmazva:
Mint korábban említettem, nem vagyok egy nagy rajzos, de ez nem akadályoz meg abban, hogy Bernáttal rajzolgassak, magam is fejlődjek. Ez nem akadálya annak, hogy rajzos, festős könyveket nézegessek és kipróbáljam az ott látott technikákat.
A begyűjtött tudást raktározom, figyelemmel kísérem a fiaim alkotását és majd amikor szükségük lesz ezen tudásanyagból valamire, akkor kéznél lesz a tudás-segítség. Ha pedig épp nem tudom, majd felhívom Kilikét.

Konkrét példa:
Zelk Zoltán: Gólya, gólya versét lerajzoltuk zsírkrétával. Bernát megrajzolta a tó körvonalát, majd vonalaztuk a nádat, én rajzoltam rá a bumbikat, majd a gólyát. Megkértem Bernátot, hogy színezze ki a tavat, de nem tetszett neki, valahogy nem állt a kezére, és közölte, hogy ez így nem hullámzik. Ekkor jutott az eszembe, hogy fektessük le a már korábban lecsupaszított zsírkrétát, úgy húzzunk hullámozva. Csak megmutatni kell, Bernát pillanatok alatt olyan hullámzó tavat rajzolt, hogy még a víz illatát is érezni lehetett.

Mostanában ezt a könyvet lapozgatom:

Stean Smith : Az akvarellfestés iskolája

Eddig az akvarellkrétát kezdtük el használni, ebben a könyvben olvastam róla először, látványos, színes technika, nálunk siker.

kézügyesség fejlesztősdi

Rengeteg cikk, beszámoló felhívja a figyelmet arra, hogy milyen fontos a gyermek kézügyességének a fejlesztése, hogy rajzoljon sokat, mert akkor erősödnek az izmai és majd könnyebben megtanul írni. És innentől kezdve a tudatos, lelkes, lelkiismeretes anyukák elkezdik szemmel tartani eme kiemelt területet, hiszen ki ne akarná, hogy a gyermeke könnyen boldoguljon írástanulásnál, amely garantálta be fog következi.

Valamint a rajzolás kifejezési forma is, ma már kevesen tudnak csak úgy akvarellt festeni, krétával rajzolni {a régi oktatásnak ez is szerves része volt}, ezért sok esetben csak a firkálgatási jutunk el {nem véletlenül van már eme területnek is komoly szakirodalma}. De ki ne szeretné, ha gyermeke kicsit ügyesebb lenne eme területen is, és nem feltétlenül azért, hogy művészt faragjon belőle, hanem azon okokból kifolyólag, hogy lerajzolhassa, amit lát, amit érez, ahogy korábban is mondtam: kifejezhesse önmagát egy újabb eszköz segítségével.

De a gyermek nem rajzol mindig, van, hogy nehezen lehet vele elindulni ezen az úton, van, hogy hónapokig nem kell elővenni a hegyezőt. Kedvtelenség, sikertelenség kísérheti ezt az utat. Így van ez nálunk is, bennem él a vágy, hogy többet alkosson és keresem az utat, amelyen vezetni tudom.

Ezért mostanában a gyermek maszatol és nyomdázik, mert ezt szereti!
Pasztellkrétával, jó porosan, több rétegbe maszatol - és szereti, mert látványos, mert a kréták közben életre kelnek, sorba rakhatja őket, egyszerre húzhat kettőt is.
Nyomdázik, mert érdekesek a figurák, ma már több doboznyira növekedett a készletünk, traktoros, farmos, közlekedési eszközös. És már arra is rákapott, hogy kiszínezzük őket, vagy hátteret rajzolunk.

Mi még itt tartunk eme területen, de az a tapasztalatom, hogy ha sok eszközt, technikát mutatok neki, akkor soha sem válik unalmassá, valamivel mindig elő lehet rukkolni, felkeltve az érdeklődését.

A témában személyes kedvencem ez a könyv: Rajzoljunk arcokat
Természetesen nem Bernát korosztályának való, ha ismeritek, kíváncsi lennék a tapasztalataitokra, hogy hány éves gyermekkel tartjátok használhatónak. Engem személy szerint fellelkesített, mert látok benne olyan technikákkal, amellyel még az én csekélyke rajztudásommal is képes vagyok megbirkózni és nézhetőt alkotni.

És Kalebet is magával sodorja a képzőművészet