Amikor megkérdezik, hogy milyen stílust műfajt szeretek a legobban, mindig elgondolkozom, hogy tényleg melyiket is. És persze jöhet a válasz, hogy ezt vagy azt éppen, ezért és ezért. Viszont jó lenne végre közös nevezőre hozni mindezeket.
Végre megtaláltam, végre össze tudom foglalni egy szóval: történet.
Az szeretem, amiben történet van, valami történik; elmesélnek, átélnek, felelevenítenek, jeleznek, példáznak egy történetet.
És a műfaji keretek, a stílusok nem ingatnak meg, mert az eszköz jelen esetben számomra másodlagos, lehet megverselt, rímekbe, ritmusba ágyazott, rövid vagy hosszú, tömör vagy vaskos kötetben bőlére eresztett, szabályos vagy szabálytanal, elénekelt, elszavalt, igaz, kitalált, fikció. Az én lelkemet akkor érinti meg igazán, ha van történet.
Mindez pedig akkor a legjobb, ha mindez a legmagasabb fokon jelenik meg, a legjobb rímek, ritmus, kép, hang, szöveg, szókészlet, mindannak a használata ami a szöveget jó szöveggé, a képet jó képpé, a hangot tisztává,hallhatóvá teszi.
Örülök, hogy Isten Igéje is többszörösen történet, az üdvösség története, emberek története, országok, közösségek története, mesék, példázatok, mert nekem szólnak.
Most döbbenek csak rá, hogy mennyire szeretem a szentmisén, hogy felolvassák az olvasmányokat, mennyire jó, amikor tanítást hallgatunk, és elmesélik a történetet. Vágyok rá, hogy mind több ilyen alkalom legyen, mert olyan jó mindezeket hallani.
A gyermekeink egyre többet mesélnek, apró verseket mondanak, és amikor meghallom, hogy játék közben, csak úgy magának mondd egy-egy verset, akkor a szomszád szobából hallgatjuk, és bizakodunk, hogy amikor nagyobbak lesznek, akkor majd ők mesélnek nekünk!
